HDR-TV – a legújabb televíziós technológia

HDR készülékkel készített kép

A HDR-TV a televíziók legfrissebb technológiai újítása, amely a 3D TV-k zsákutcája után egy jövőbemutató, és sok potenciállal rendelkező fejlesztés lehet. A HDR egy rövidítés, az angol ”High Dynamic Range” szavak kezdőbetűiből, ami magyar valami olyasmit jelent, mint ”nagy dinamikatartományú” készülék.

Mit is jelent ez a gyakorlatban?

HDR készülékkel készített kép

Anélkül, hogy a technológia műszaki részébe mélyen belemennénk, a lényegi különbség az eddigi és a HDR technológia között a készülék által megjeleníteni képes színárnyalatok mennyisége és a fényerő. Tehát a HDR nem egy új, hangzatos, képfelbontással összefüggő rövidítés, hanem azt hivatott jelezni, hogy az eddigi BT.709 szabvány helyett DCI P3 vagy a BT.2020 szabványra képes a TV. Ezek a szabványok azt jelzik, hogy az emberi szem által érzékelhető színárnyalatok hány százalékát képes egy készülék megjeleníteni. A BT.709 ennek a tartománynak a 35%-át, a DCI P3 ennek az 54%-át, míg a Bt.2020 szabvány már képes az emberi szem által érzékelhető színárnyalatok 76%-át is megjeleníteni. Ez konkrét számokban azt jelenti, hogy a ”korábbi” technológiával felvértezett készülékek 16.7 millió színt jelenítettek meg, míg a HDR címmel rendelkező televíziók már ennél hatvanszor többet, megközelítőleg 1 milliárd színárnyalatot képesek szemünk elé tárni. A HDR tévék ezen kívül képesek akár 1000 nites maximális fényerővel megjeleníteni a képet az eddigi készülékek korábban maximum 400 nites fényerejével szemben.

Hogyan juthatok egy ilyen TV-hez?

Amennyiben szeretnénk HDR televíziót vásárolni, akkor nézzünk szét az Ultra HD vagy az Ultra HD Premium készülékek között, hiszen ezen felbontásra képes televíziók többsége már nagy dinamikatartományra képes. Ezek után már élvezhetjük is a szín kavalkád és hatalmas fényerő nyújtotta gyönyört, azonban a különbséget a leginkább azon felvételeken láthatjuk, amelyek már HDR kamerával lettek elkészítve.