Miért jó a léghűtő?

Magyarországon a nyári hónapokban olyan rendkívül magas a hőmérséklet, hogy szinte minden ingatlanban gondoskodni kell a levegő hűtéséről. Szerencsére számos lehetőség közül válogathatunk egyik ilyen a léghűtő, amely segítségével a legforróbb napokon is felfrissülhetünk.

Léghűtő?

Igen ez az a készülék, amely a jég párologtatásával hűti le a levegőt. A legmodernebb típusai már jóval több, mint egy egyszerű léghűtő, hiszen már ventilátorként, és párásítóként is használhatóak. Így nem csak kellemesen hűvös levegőt biztosít a szobánkba, hanem ideális páratartalmat is garantál. Sőt a speciális szűrőnek köszönhetően a port és az egyéb szennyeződéséket is eltávolítja a levegőből. Közepes méretű, formatervezett, tehát rendkívül jól mutat a 21. századi modern életvezetéshez szükséges bútorok, lakástextilek és egyéb háztartási, illetve szórakoztató elektronikai felszerelések között. A léghűtő további jellemzője a mobilitás. Ez a termék ugyanis kerekekkel is fel van szerelve, ezért könnyen áthelyezhető egyik helyiségből a másikba. Három jól lekülöníthető részre osztható: a léghűtő készülékre, a távirányítóra valamint a jég akkura.

Hogyan használható a léghűtő?

A táviránytónak és az egyértelmű szimbólumoknak köszönhetően mindig kényelmesen ki és bekapcsolhatja, illetve bármikor megváltoztathatja a beállított programot. A megfelelő méretű led kijelzőnek köszönhetően pedig mindig egyértelműen látható. A léghűtő teljesítménye változtatható és különböző üzemmódokban működik. Ha szeretné felidézni a szabad levegőn tapasztalt érzéseit, akkor választhatja a természetes üzem módot is. Ha hosszabb időn keresztül, folyamatosan szeretné használni a léghűtőt, akkor pedig gondoskodjon a megfelelő tisztításáról is. Fontos, hogy legalább kéthetente egy alkalommal takarítsa ki a léghűtőt.