Playstation Classic! Az NES után a PS1-et is megkapjuk miniben!

PS-Mini

2016 év végén jelent meg a világ egyik talán legismertebb játékkonzolja, a Nintendo Entertainment System Classic Mini, röviden NES Classic Mini, ami az eredeti NES kicsinyített mása, melyet a megjelenés 30. évfordulójára adtak ki. A konzol ezzel az elnevezéssel főleg az Egyesült Államokban volt elterjedve, de Európában is vásárolták szép számmal. Japánban Famicon néven futott. Legnagyobb riválisa a Sega Master System volt. A következő generációs konzolok is hasonló elnezéssel jelentek meg, a Nintendo kiadta az SNES-t, vagyis a Super Nintento Entertainment System-et, a Sega pedig a Sega Genesis-t. Sokan gondolják még mindig, hogy gyerekkorukban Sega konzoljuk volt (sokan csak sárgakazattásnak nevezik), azonban valószínű, hogy csak egy utánzattal rendelkeztek, ugyanis az eredeti Genesis kazettája fekete. Természetesen ez régen senkit sem érdekelt (és igazából most sem), mivel korosztálytól függetlenül szinte mindenki szívesen leült a TV elé, hogy egy vízvezeték szerelővel teknősök fejére ugráljon. Visszatérve az NES Classic Mini-re. Ezt a „konzolt” azért adták ki újra, hogy felelevenítse a gyerekkorunkat és újra le tudjunk ülni a televízió elé, olyan klasszikusokkal játszani, mint a Mario, Contra, vagy a Castlevania. A gép 30 előre telepített játékkal érkezett és nem lehet játszani mással rajta, mivel az alap esetben nyitható fedél sem nyílik.

PS-Mini

Ugyan ezt a vonalat követi a Sony is, mivel december 3-án dobják piacra a Playstation Classic Mini-n. A konzol sokkal kisebb méretekkel fog rendelkezni, mint az eredeti, de ne aggódjunk, mivel a kontroller a régi méreteket kapja meg (igaz, az analóg karok nélkül). A kisgéphez kapunk majd egy USB és egy HDMI kábelt, ami furcsa lehet, mert sokan AC adapterre számítottak. A játékok közül kiemelnénk párat: Final Fantasy 7, GTA, Metal Gear Solid, Oddworld: Abe’s Oddysee, Rayman, Resident Evil, Syphon Filter, Tekken 3, és Twisted Metal. Reméljük, hogy mindenki felismert ezek közül a zseniális játékok közül párat. A konzol körülbelül 20.000 forintos áron lesz megvásárolható, reméljük a magyar piacra is gyorsan eljut.

Írtunk már az egyedi megjelenésű, Pókember témájú Sony Playsation 4 Pro-ról!