Ütés álló, vízálló mobiltelefonok

Nokia 3210

A kapcsolattartás egyik eszköze a mobil telefon. Ma már szinte mindenkinek van valamilyen mobilja, hiszen egyre fontosabb, hogy mindig elérhetőek legyünk és tájékozódni, tanulni, szórakozni vagy akár munkát végezni is tudjunk, ezért fontos a megfelelő mobiltelefon kiválasztása Ennek egyik legkiválóbb eszköze az okos mobil. Ezeket a telefonokat folyamatosan fejlesztik és ma már elmondható, hogy minden élethelyzethez megtalálhatóak a megfelelő mobilok.

Nokia 3210

Az egyes mobil telefonok hasonló funkciókat töltenek be. Beszélgetés mellett többek között szöveges és kép üzenetek küldését, rádió, kamera, fényképezőgép és az internet használatát teszik lehetővé. Azonban a kialakításban és a működésben jelentős eltérések is vannak. A mobil egyik speciális típusa por, csepp és ütésálló telefon.

A por, víz- és ütés álló mobilokat a fokozott fizikai megterheléssel járó tevékenységeket végzők, rendszeresen sportolók, szabadban, a természetes körülmények között dolgozók vásárolják meg. Ilyen körülmények között ugyanis fokozott veszélynek vannak kitéve a készülékek. A por, víz és ütés álló mobilok sok szempontból hasonlítanak az okos telefonokra is. Általában androidos vagy windows operációs rendszerrel működnek, a kijelzőjük nagysága 3,9 és 5 között van és a memóriában sincs jelentős eltérés, és megfelelnek minden egyes okos telefonnal szemben támasztott elvárásnak. Jelentős mértékű eltérés csupán a kialakításkor használt alapanyagokban van. A por, csepp és ütés álló mobilok akkumlátorát egy olyan szigetelő réteg veszi körül, amely távol tartja a vizet. A telefonok hátlapja szintén egy speciális műanyagból áll, amely megakadályozza az ütések által okozott sérülések kialakulását illetve a zárásnak köszönhetően a folyadékot is távol tartja. Lényeges szerepe van még a kijelzőnek is, ami lehet műanyag vagy üveg is.