A fuvarozás szó hallatán sokaknak egy teherautó, egy kamion vagy egy zsúfolt logisztikai központ képe ugrik be. Kevesen gondolnák, hogy a fuvarozás világában az idő érzékelése legalább annyira fontos tényező, mint a járművek vagy az útvonaltervezés. Pedig a késés, a várakozás, az előre tervezhetőség vagy épp a bizonytalanság mind hatással vannak arra, hogyan érzékeljük az időt, és hogyan reagálunk rá emberként.
Amikor az idő nemcsak pénz, hanem pszichológiai teher is
A fuvarozás tervezésekor a logisztikusok többnyire csupán számokkal munkálkodnak. Indulási idő, becsült érkezés, rakodási sáv, órabér. Az emberi oldal azonban kevésbé mérhető. Egy sofőr, aki egy dugóban vesztegel, másként éli meg az időt, mint egy raktáros, aki az érkező járműre vár. A fuvarozás közben eltöltött “holtidő” nemcsak gazdasági kockázat, hanem mentális megterhelés is, különösen akkor, ha az idő feletti kontroll érzése elvész. A pszichológiában közismert jelenség az ún. szubjektív időérzékelés. Ez azt jelenti, hogy az idő múlása nem objektív élmény. Gyorsabban telik, ha elfoglaltak vagyunk, és lassabban, ha várakozunk. A fuvarozás világa tele van ilyen aszimmetrikus időérzékeléssel, amely gyakorta feszültséghez vezet a különböző szereplők közt. Egy késő teherautó a raktári dolgozónak végtelen várakozás, a sofőrnek viszont idegtépő sietség.
A precizitás illúziója – miért nem működik a digitális időkezelés?
Ma már majdnem minden fuvar GPS-szel van követve, és a szállítmányozási rendszerek valós időben képesek jelezni az elhajlásokat. Mindazonáltal, a technológiai pontosság ellenére az emberi bosszúság nem csökkent, sőt. A túlzott időfigyelés gyakran kontraproduktív hatást vált ki. Ha minden perc látható, minden csúszás is látványosabbá lesz. Ez pedig folyamatos nyomást helyez a fuvarozás szereplőire, különösen a sofőrökre, akiknek mozgásterét egyre inkább algoritmusok szabályozzák. A paradoxon az, hogy a technológiai kontroll erősödésével az idő feletti emberi irányítás érzete gyengül. Ez pszichológiai értelemben stresszt okoz, mert nem azonos azzal, hogy valójában “késünk”, hanem azzal, hogy úgy érezzük már nincs mozgásterünk. A fuvarozás így egyre inkább időalapú teljesítménykényszerré válik, ahol minden másodperc számít, még akkor is, ha a valóságban a késések gyakran előre nem láthatók.
Kulturális különbségek az időhöz való viszonyban – avagy miért késik egy fuvar másként Olaszországban, mint Németországban?
Érdekes mód a fuvarozás nem csupán fizikai, továbbá kulturális határokat is átlép. Az időhöz való viszony ugyanis nagymértékben különbözhet országonként. A német precizitás híres, de ez nemcsak a vasúti menetrendekben nyilvánul meg, hanem a fuvarozásban szintén. Egy tízperces késés is súlyos következményekkel járhat. Ezzel ellentétben például Olaszországban vagy Görögországban a rugalmasság jobban be van ágyazva a kulturális működésbe, ekképp a fuvarozás során is nagyobb türelemmel kezelik az időbeli eltéréseket. Ez nem azt jelenti, hogy az egyik jobb, mint a másik, inkább azt, hogy a fuvarozás során nem csupán térben, hanem időben is “utazunk”, mégpedig a kulturális időfelfogások dimenzióiban. Egy magyar fuvarozónak, aki több országot is érint, ezért nem csupán az útvonalat, hanem az időhöz való viszonyulást is kalkulálnia kell tudat alatt is.
A jövő kérdése, hogy lehet-e rugalmasabb az idő a fuvarozásban?
Ahogy az automatizáció és az MI egyre nagyobb szerepet kap a fuvarozásban, felmerül a kérdés, vajon lehet-e olyan rendszert létrehozni, amely figyelembe veszi az emberi időérzékelést is? Elképzelhető-e például, hogy a jövő logisztikája nemcsak percre pontos lesz, hanem pszichológiailag is támogató? Például úgy ütemezi a szállításokat, hogy csökkenti a várakozási időket, vagy lehetőséget ad pihenőidőre olyan módon, hogy a sofőr ne csak törvényileg, hanem mentálisan is regenerálódjon? A válasz egyelőre bizonytalan. A fuvarozás jelenleg még mindig főként az objektív idő dimenziójában mozog. De ha valóban emberközpontúvá akarjuk tenni, akkor nem elég csak a kilométereket és perceket mérni, hanem mérni kellene azt is, hogyan érzik magukat azok, akik az árut A pontból B pontba juttatják.
A fuvarozás több, mint költözés a térben, mivel mozgás az időben is. És nem csupán a teher mozog, hanem az ember is, saját élményeivel, érzéseivel, feszültségeivel és időérzékelésével együtt. Ahhoz, hogy a fuvarozás valóban fenntarthatóvá és emberközpontúvá váljon, az időhöz való viszonyunkat is újragondolnunk kell, nemcsak technikailag, hanem pszichológiailag is. A jövő fuvarozása talán nemcsak abban lesz fejlettebb, hogy gyorsabb vagy automatizáltabb, hanem abban is, hogy figyelmesebb lesz az emberi tényezőkre. Egy jól időzített indulás vagy egy átgondolt pihenőhely nemcsak hatékonyságot, hanem elégedettebb és kiegyensúlyozottabb munkaerőt is eredményezhet. A pszichológiai szempontok integrálása nem gyengeség, hanem stratégiai előny. Aki megérti, hogy az idő nemcsak mérhető, hanem megélhető is, az hosszú távon nemcsak szállítani fog, hanem haladni is. Nemcsak térben, hanem emberileg is előre.