Minden vállalkozás életében központi szerepet kap a hatékonyság. A hatékonyságot ma már követelményként is értelmezik, és ezért számos szervezet szinte minden tevékenységére vonatkozik. A fő profil mellett az úgynevezett háttér feladatok végrehajtásakor valamint az irányításnál is komoly szerephez jut, illetve a vállalat különböző partnereinél pedig feltétel is lehet. Ezért is fontos, hogy a cégek megfeleljenek az ilyen típusú követelményeknek és ezt igazolni is tudják. Erre ad egy kiváló lehetőséget az iso tanúsítvány.
Mi az az iso és miért érdemes a tanúsítványt megszerezni?
Sokan amikor azt a szót hallják, hogy iso, akkor a minőség jut az eszükbe, hiszen az első ismert szabvány az iso 9001-es a minőségirányítás volt. Ma már azonban számos területre is kidolgoztak iso standardokat.
Számos cég rendelkezik már ilyen tanúsítvánnyal, az egyik leghíresebb nyomtató és nyomtatkellék gyártó, az Epson is.
Az iso egy nemzetközileg elfogadott szabványsorozat rövidítése. Egységesített szempontok alapján átláthatóvá, mérhetővé és összehasonlíthatóvá teszi a vállalatok meghatározott területén elért teljesítményét, amelyről igazolást vagyis egy tanúsítványt is ad. A feltételrendszer összetett, valamint egyértelműen meghatározott és szigorú követelményeket támaszt minden cégnek, mégis egyre többen igyekszenek megszerezni valamilyen iso tanúsítványt. Lássunk néhány olyan helyzetet, amikor az ön cégének is előnyt jelenthet az iso tanúsítvány. Vegyük például a pályázatokat, Ha ön is szeretne valamilyen közbeszerzési pályázaton indulni, akkor jó ha a cége rendelkezik iso tanúsítvánnyal, hiszen számos esetben az igazolás megléte az indulás alapfeltétele. És mivel Magyarország az Európai Unió tagja ezért a közelmúltban egyre nagyobb jelentőség jutott a pályázatoknak. Akkor is érdemes az iso tanúsítványt megszereznie, ha azt szeretné, hogy a cége termékei, vagy a szolgáltatásai nagyvállalatokhoz is eljusson. Ebben az esetben az ISO tanúsítvány versenyelőnyt is jelent. Ma már egyre több olyan multinacionális vállalat is van, amelyik beszállító partnerek kiválasztásakor figyelembe veszi azt, hogy a cég rendelkezik-e iso tanúsítvánnyal. A harmadik legfontosabb szempontot pedig az ügyfelek jelentik. Az iso rendszerekkel ugyanis nyomon követheti és azonnal reagálhat is a vásárlók változó igényeire is. A magyar piacon számos ISO tanúsítvánnyal foglalkozó cég van, de az egyik legkiemelkedőbb közölük, a Toma Group. Tudnak segíteni ISO rendszerek kiépítésében, ISO minősítésben és természetesen az ISO tanácsadásban is. Forduljon hozzájuk bizalommal!