Hogyan működnek és mire jók a motoremelők?

A motor mozgatása nem könnyű feladat, de a motoremelők megoldást nyújtanak a problémára. Ma már számtalan típusú beszerezhető, vannak olyanok is, amelyeket csak be kell tolnunk a jármű alá, és egy kar mozgatásával bármerre mozgathatjuk a szerkezetet. Az átlag emelők 150 kilót bírnak, míg a csavaros emelők akár 500 kilogrammot is. Létezik első és hátsó emelő is, ezek jellemzően 340 kilót bírnak el. A hátsó emelőknél van egy úgynevezett papucska, ami a lengő villás motorokhoz ideális, de ez nem összekeverendő a lengő karos motorokkal. Az emelőszemekhez adapter is jár.

Az olcsóbb emelőknek kicsi és tömör kerekük van, a drágábbak pedig jóval nagyobb, gumírozott kerekeket kaptak. A silányabb minőségű emelők azért sem bizonyulnak jónak, mert egy barázdában vagy egy kavicsban is elakadhatnak miközben toljuk be a motor alá, így a jármű könnyen megbillenhet, ami eléggé kellemetlen helyzet. A hátsó emelőknek általában hosszabb az előkarjuk, az első emelőknek rövidebb. A hátsó emelőkön van gumipapucsos adapter is, ez szinte minden olyan motorhoz használható, aminek lengőkarja van, ezáltal mind a két oldalról megemelhető könnyedén. A hátsó emelőkhöz olyan adaptert is lehet vásárolni, ami emelőszemhez való, ez egy kampós szerkezet. Az első emelőknél kétféle adapter verzió érhető el, az egyik kúpos, ami a motorok nagy részéhez jó, a másik pedig a kétvillás adapter, ami szintén univerzális megoldás. A kétvillásnál az egyik villa tartja a súlyt, a másik a stabilitásért felel.

Mi a helyes sorrend az emelésnél?

Először mindig a hátsó részre kell felrakni a motort, de közben az egyik kezünkkel mindig fognunk kell a motort. Amikor beakadnak a kúpok a helyükre, megfogjuk a motort és egy határozott mozdulattal betoljuk az emelőt. Fontos, hogy megemelve is rá tudjunk ülni a motorra, így lehet letesztelni a beállításokat is és eldönteni, hogy mi az, ami kényelmes számunkra.