Hogyan vigyázzunk a laptop akkumulátorunkra?

Számos emberrel megtörtént már, hogy útközben, megbeszélések alkalmával vagy filmek, sorozatok nézésekor egyszer csak lemerül a laptop akkumulátora. Rendkívül bosszantó tud lenni egy ilyen helyzet, ráadásul az egész adatvesztéssel is járhat. A laptop akksiját érdemes tehát folyamatosan figyelemmel kísérni. A megfelelő használat mellett kiváló működést érhetünk el az akkumulátorok tekintetében.

Milyen szabályokat kell ehhez betartanunk?

A hordozható számítógépekre még a kezdetekben jellemző volt, hogy néhányszor ki kellett sütni  őket, ez nem jelentett mást, minthogy a nullára lemeríteni, majd az akkumulátort teljesen feltölteni. A mai Lithium Ion és Lithium Polymer akkumulátorok esetében erre egyáltalán nincs szükség, sőt, a teljes lemerítéssel még akár árthatunk is. Nem szabad hagyni tehát, hogy kikapcsolásig merüljön, a rendszer általában 10-15% töltöttségnél figyelmeztet, ilyenkor már érdemes minél előbb előkeríteni a töltőt. A szakértők szerint az sem jó, ha 20% alatt rakjuk csupán töltőre, e fölött érdemes csatlakoztatni, ezért szükséges figyelemmel kísérni.

Amennyiben a laptop fel van töltve, akkor is javasolt használni a töltőt, akkor használjuk enélkül, ha nem tartózkodunk hálózati áramforrás közelében. Fontos, hogy havi egyszer merítsük le az akksit 10%-ig, hiszen így képes megőrizni a cellák életképességét.

Akkor a legjobb, ha sosem merül le az akkumulátor és újratölteni sem kell. Egy mai laptop akksija 300-400 töltési ciklusra van tervezve, és ha ez minél előbb ki van használva, annál hamarabb tönkre megy. Tehát ez az oka elsősorban annak, hogy bizonyos időközönként új akkumulátort kell vásárolnunk, egy bizonyos idő után egyébként ez elkerülhetetlen a hordozható eszközök tekintetében. Amennyiben tudjuk, hogy huzamosabb ideig nem fogjuk használni a gépet vagy mindig adott, hogy áramellátással tegyük ezt meg, akkor lehetőleg vegyük ki belőle az akksit és tároljuk száraz, hűvös helyen, mivel ezzel is nő az élettartama. 50%-os töltöttségen célszerű kivenni és így eltenni.

A laptop akkumulátorok élettartama azzal is növelhető, ha csökkentjük az LCD fényerejét, kikapcsoljuk a wifi kártyát, illetve a bluetooth-t, valamint kerüljük az optikai meghajtó használatát.