Ismerjük meg a digitális fényképezőgép működését

Ahhoz, hogy értsük egy digitális fényképezőgép működését először a hagyományosnak a működését kell megismernünk, ezért először ejtsünk néhány szót róla. Az ezüsthalogén kristályokat tartalmazó film, ami érzékeny a fényre, egy teljesen zárt dobozva van elhelyezve. Az ezzel szemben lévő lyukba pedig a gyűjtőlencse van. Így vetül az adott személy vagy tárgy képe a fényérzékeny rétegre. A lencséhez egy zár is párosul, ennek a funkciója az, hogy zárja el a fény útját, máskülönben a filmet folyamatosan fény érné. Az exponáló gomb megnyomását követően a zár pár másodperc töredékéig szabad utat biztosít a fény számára, hogy megvilágítsa a filmet. Ezen kívül lehetnek extra elemek, tartozékok is a fényképezőgépben, amelyek többsége a fotós kényelmét szolgálják, tehát extra funkciókat érhetnek el. A tükörreflexes gépek jobbnak bizonyulnak a hagyományos típusúaknál, ugyanis ugyanazt a képet láthatjuk a kukucs lyukban, mint ami filmre is rá fog kerülni.

Hogyan működnek a digitális fényképezőgépek?

Az alapvető alkatrészek többnyire megegyeznek a hagyományoséval, a különbség mindössze annyi, hogy a film helyén CCD vagy CMOS található. A kettő közül a CCD a gyakoribb. A fény érzékelése apró, pici diódákkal történik, minél több fény éri el a fotódiódát, annál nagyobb áram megy rajta keresztül, így jelentősebb mértékben töltődik a kondenzátor.

A képérzékelők a színt nem érzékelik, csupán a fény erejét, ahhoz hogy ez ne így legyen, szükségünk lesz színszűrőkre, amelyek egyféle hullámhosszú fényt képesek átengedni, a többit pedig elnyelik. Éppen ezért a képérzékelők felületére különböző színű szűrők kerülnek, jellemzően ez a három alapszínt jelenti, azaz a zöldet, vöröset és kéket. A kép élességét a színszűrők negatívan befolyásolják, de maga a gép ezt javítja egy úgynevezett UnSharp maszk használatával.

Miért válasszunk Fujifilm fényképezőgépet?

Mindegyik típusú Fujifilm fényképező kiváló minőségű fotót készít, kialakításuk és a beépített funkcióik is sokoldalúak. Tehát a Fujifilm fényképezők több felhasználási területen is alkalmazhatóak. Könnyen kezelhetőek és hordozhatóak, például sportrendezvényeken is nagy hasznát vehetjük, ezért célszerű megtekinteni a márka kínálatát.