Xiaomi elektromos rollerek

Napjainkban meglehetősen felkapottak az elektromos rollerek, ami nem véletlen, hiszen általuk könnyedén és viszonylag gyorsan eljuthatunk egyik pontból a másikba, ezzel elkerülve a tömegközlekedés hátrányait, illetve a zsúfolt tömegeket. A Xiaomi elektromos rollerek tekintetében fontos szempont volt, hogy könnyen hordozhatóak legyenek, ráadásul össze is csukhatóak, ami azért is jó, mert nem foglalnak el sok helyet és felszállhatunk velük a buszra, villamosra, hévre, metróra és vonatra is. A rollerek vázához kis sűrűségű, ugyanakkor nagy szilárdsággal rendelkező repülőgépipari alumínium ötvözetet alkalmaztak, a tömege ezáltal a rollereknek 12 kg, tehát kijelenthetjük, hogy abszolút könnyen szállíthatóak.

A Xiaomi elektromos rollerek dizájnja egyszerű, leginkább a letisztultság jegyében kerültek legyártásra. Fő jellemzője még a márka rollereinek, hogy 3 másodperc alatt megtörténik az összecsukásuk, ebben az állapotukban mindössze 49 cm magasak. A Xiaomi rollerek egyszerűen irányíthatóak, a két markolat abszolút kényelmes, de még egy multifunkciós központi kijelző is segíti a felhasználót. A kijelző mutatja az aktuális sebességet, valamint más utazási statisztikáról is információt ad. A gázkarral vezérelhető a sebesség és van még egy gomb, amellyel be-, illetve kikapcsolható a jármű és ezzel a lámpák is vezérelhetőek.

Alkalmazás is letölthető a rollerekhez, itt frissíthetjük a firmware-t, a sebesség pedig kiválasztható, mehetünk lassabban vagy gyorsabban is. Rendelkezésre áll gyalogos üzemmód, normál mód és sport mód, ami 20 km/h-át tesz lehetővé. Az akkumulátor 20 km-es hatótávval bír.

Milyen előnye van még a Xiaomi elektromos rollereknek?

Adott egy új energia visszanyerő rendszer, ami menet közben is aktiválható. Az elmúlt években az energia visszanyerő rendszert igyekeztek továbbfejleszteni, ezáltal az energiaátalakítás lényegesen hatékonyabb fékezéskor vagy felengedett gázkarral gurulva, így az akkumulátor élettartama is növekszik.